Plágium2000, Budapest, 2008-

Hülő víz

In 1960's, fluxus, hungary, Plágium2000 on november 16, 2008 at 7:13 du.

Szentjóby Tamás: Húlő víz | Cooling Water, 1965
patikaüveg, víz | chemist flask, water
Edition Plágium2000, Liget Galéria, Budapest, 2008. december

patikaüveg és a beléje zárt meleg víz mint kétféle entitás összességében olyan áttetsző, steril objektumot eredményezett, amelynek a természetébe való külső beavatkozás kizárt, magától alakul, mint valamiféle metafizikus sors-szimbolika. Ez a metafora még erősen kötődik a metafizikus költészet világértelmezéséhez, de maga a tárgy már az élet és művészet összekapcsolására törekvő fluxus terméke.
Beszélgetés Szentjóby Tamással. Hangszalagra vette Beke László 1971. március 11-én. Közölve In: Jelenlét. Szógettó. Az ELTE BTK irodalmi-művészeti folyóirata, 1989/1-2. (14-15). 255-262.

“A puszta létezés állandó presszió alatt van, a valóság pressziója alatt” – mondja Szentjóby, majd így folytatja: “A Hűlő víz persze – remélem – nemcsak tragikumról való információjával hat, hanem a puszta automatikus és kényszerű változással is, mintegy a szemlélet olyan irányba fordítása, amely irány lényegtelennek látszik a hétköznapi élet súlyosabb presszióiban, de azért azt hiszem, ez kényszerű változás, ez az, hogy úgy mondjam, alábbhagyás, azaz intezivitás csökkenés, a hűlés eleve tragikus.” Szentjóby mondja 1971-ben: http://exindex.hu/print.php?l=hu&page=3&id=773

“Bare existence is under constant pressure, under the pressure of reality,” says Szentjóby, to continue thus: “Of course, the impact of Cooling Water – I hope – is due not only to the information it conveys about the tragic, but also to the automatic and destined change it embodies. It turns the approach in a direction that seems insignificant under the graver pressures of everyday life, but I still do believe that this destined change, this, so to say, abatement, decreasing intensity or cooling, is tragic as it is.” Szentjóby talking in 1971: http://exindex.hu/print.php?l=en&page=3&id=773

Hülő viz

Forrás: http://www.c3.hu/collection/koncept/images/stauby.html

*

A Hűlő víz – ahogy Peternák Miklós fölhívja rá a figyelmet – a Plágium 2000 kutatásai, vagy Szentjóby saját interpretációja révén csak az általuk készített 2008-as multiplika idején válik fluxus objektté, pontosabban a fluxus gondolkodás explicit produktumává.

Forrás: Kürti Emese: Ezoterikus avantgárd. A koncept/konceptuális paradigma

*

Hülő viz

Forrás: http://www.utikalauz.hu/magyarorszag/hazajaro/Pecs-2006.html

Link: Csehszlovák rádió 1968, StAuby

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: